|
Lázi Edit Helénának hívnak. Tizenöt éves vagyok, a Práter utcai Általános Iskolába járok, amit szeretek.
Magamról azt tudnám elmondani, hogy csinos vagyok, szeretem a márkás ruhákat. Azért fontosak nekem, mert nem gagyik. A kedvességet fontosnak tartom magamban. Néha becsületes vagyok, néha nem. Ennyi.
Van fiúm, de rámenős vagyok.
Ha nagy leszek kozmetikus szeretnék lenni, de gondolkoztam már a divattervezésen is, mert az iskolában én rajzolok a legjobban ruhákat. A suliban a technika órát szeretem, az érdekes. A legfontosabbnak a barátságot tartom és a szeretetet. Anitával, a barátnőmmel szeretünk nagyokat csavarogni, és közben dumálni. Szoktam járni diszkóba is, mert nagyon szeretek táncolni, főleg a latin tánc jön be.
Szeretem a becsületes embereket.
Fontos volt nekem, hogy szép helyen készüljön el a kép. Előtte nagyon izgultam, hogy milyen lesz majd. Meg akartam mutatni, hogy milyen vagyok igazából. A jót akartam megmutatni, nem a rosszat. Azt akartam mutatni, hogy egy jó lány nem megy bele rosszba. Azt szerettem volna kifejezni, hogy boldog vagyok.
Magassarkú azért volt rajtam, hogy kiemeljen, azért, mert ez alkalmi cipő.
A táskát azért fogom a kezemben, hogy mutassam, hogy mindig magamnál tartom, ez a kedvenc táskám. Azt akartam mutatni, hogy mindig így öltözök.
A pohár azt mutatja, hogy szeretek bulizni, de itt, persze csak Redbull van benne. A diszkót azért szeretem, mert sok ismerős van, akikkel jókat lehet együtt táncolni.
Saját galériám:
Közös galériáim:
|
|