8ker+én

Kik vagyunk mi?

Rigó Vivien

12 éves vagyok, a Lakatos Menyhért iskolába járok, fekete a hajam és a szemem, barnabőrű vagyok és kicsi. Vidám és kedves vagyok. 

Mocsel Hajni

Mocsel Hajnal Szilviának hívnak, tizenkét éves vagyok, baptista. Az Erdélyi Általános Iskola és Gimnáziumba járok. A 8.kerületben lakom,a Magdolna utca 47-ben, de Erdélyben születtem. Néha visszajárunk oda, akár több hónapra is. Hosszú hajam van, a hajráfokat nagyon szeretem. Ha nagy leszek, szeretnék műkörmös lenni, mert szeretem a körmöket, vagy ügyvédnő, de, ha lehetne kívánni, akkor élelmiszerboltos lennék. Szeretek boltozni. Szeretek még enni meg tanulni. Sokat szoktam sportolni, általában futni szoktam, de szeretek mászni is.

Siti Kálmán

11 éves vagyok, a Németh László iskolába járok. Szeretek verekedni, internetezni és zenét hallgatni. Ha nagy leszek, ügyvéd szeretnék lenni.

Lázi Edit

Lázi Edit Helénának hívnak. Tizenöt éves vagyok, a Práter utcai Általános Iskolába járok, amit szeretek.

Magamról azt tudnám elmondani, hogy csinos vagyok, szeretem a márkás ruhákat. Azért fontosak nekem, mert nem gagyik. A kedvességet fontosnak tartom magamban. Néha becsületes vagyok néha nem. Ennyi.

Van fiúm, de rámenős vagyok.

Ha nagy leszek kozmetikus szeretnék lenni, de gondolkoztam már a divattervezésen is, mert az iskolában én rajzolok a legjobban ruhákat. A suliban a technika órát szeretem, az érdekes. A legfontosabbnak a barátságot tartom és a szeretetet. Anitával, a barátnőmmel szeretünk nagyokat csavarogni, és közben dumálni. Szoktam járni diszkóba is, mert nagyon szeretek táncolni, főleg a latin tánc jön be.

Szeretem a becsületes embereket.

Lázi Ivett

12 éves vagyok, a Práter Utcai Általános Iskolába járok.

Amit a legjobban szeretek az a tánc, bulizás és énekelés, vagy bármilyen mozgás. Táncban a rumba a kedvencem. Szerintem szép a hajam és csinos vagyok Egy lány és két fiútestvérem van. Nem szeretek unatkozni. Sokszor kedves vagyok, de néha szemtelen és durva. Ha nagy leszek műkörmös vagy modell leszek.  Kedvenc mondatom: „Hagyjál már!”

Ónodi Anita

13 éves vagyok, a Práter Utcai Általános Iskolába járok.

Szeretek bulizni, diszkóba járni, énekelni, a zenét!!. Szeretem, ha fényképeznek. Szeretek boxra járni. Szeretek ugrálni, hülyéskedni, vásárolni és este sétálni. Büszke vagyok a hajamra. Nem bírok nyugton maradni, néha türelmetlen vagyok.

Csiki Ramóna

Csiki Ramona Emma vagyok. 13 éves vagyok, a Németh László Általános Iskolába járok. Nagyon szeretem ezt az iskolát, mert sok haverom van ott. Nagyon szeretek kosarazni, zongorázni, énekelni és focizni – és szerintem jól áll. A testvéreimet nagyon szeretem! A húgomat szoktam hozni a Kesztyűgyárba. Én erre a fotós foglalkozásra az iskolában jelentkeztem. Ha nagy leszek, énekes leszek.

Szabó Szabina Vanessza

12 éves vagyok, a Derkovits Gyula Általános Iskolába járok.

Szeretek gépezni, fényképezni és anyunak segíteni. Külsőre szép vagyok, jól öltözöm, és kócos vagyok. Figyelmes vagyok, segítőkész és kiabálós is. Szeretek hip-hopot táncolni, capoeirázni, boxolni, kiabálni, veszekedni, énekelni, focizni, tanulni, rajzolni, zongorázni. Ha nagy leszek, modell leszek.

Leitner Krisztián

Leitner Krisztián Sándornak hívnak, tizenkét éves vagyok. Budapesten lakom, Zuglóba, a Móra Ferenc Általános Iskolába járok. Szeretek biciklizni és gördeszkázni. Tudok ollit –az egy trükk a deszkával. A legjobban a magasban lenni szeretek, mert onnan mindent látok! A legjobb az, amikor annyit ehetek, amennyit akarok! Legfőbb álmom, hogy buszvezető legyek, saját busszal. De lennék még: rendőr vagy tűzoltó vagy rohamrendőr. Szeretem a suli könyvtárát és a régi könyvtárost, mert sok jó dolgot mond. Olyan, mintha történelemtanár lenne. Hogy mi volt a háborúban, meg,hogy mit hogy hívtak régen. A kedvenc könyvem a Pál utcai fiúk – tudom, hogy itt játszódik a grundon. Kedvenc állatom a skorpió, egyrészt, mert az vagyok. Másrészt az a jó benne, hogy lassan mozog és gyorsan csíp!







Bernáth Flóra

25 éves vagyok, a 8. kerületben élek másfél éve. Tanultam Solymáron a Waldorf Tanárképzőn, Piliscsabán, magyar-angol szakon, és most egy drámapedagógiai tanfolyamon veszek részt Budapesten. Nagyon szeretek játszani úgy is, ha "szabad a játék", de úgy is, ha adottak a keretek. Néhány hónapja egy fórum színházzal foglalkozó csoportban is részt veszek. A vizuális művészetek az elmúlt években kezdtek el igazán érdekelni.

Pósfai Zsuzsi

22 éves vagyok, budapesti. Számomra minden városrész egy kicsit külön világ, és én a 8. kerületiben nagyon jól érzem magam, és fotózni, gyerekekkel lenni is szeretek: ezért vágtam bele ebbe a projektbe. Nagyon szeretek biciklizni, rejtett helyeket felfedezni és sokat beszélgetni. Néha türelmetlen vagyok, de nagyon tudok lelkesedni, és igyekszem megbízható lenni. Szeretnék egy olyan városban élni, amiben mindenki otthon érezheti magát.

Szabó Vera

24 éves, Salgótarjánban születtem. Voltam már pincér, szociológus, magántanár, szervezkedő, a lényeg az volt, hogy emberek között legyek és beszélgessünk. Az utóbbi három évben Fórum Színházzal foglalkozó csoportot vezetek és jelenleg drámapedagógiát tanulok. Amit igazán szeretek, gyerekekkel foglalkozni, mert sokat tanulok tőlük és flamencozni. 

Szegő Dóri

28 éves vagyok, budapesti. Gyerekkoromban félig Kaposváron félig Budapesten éltem – talán innen ered, hogy nem tudok sokáig egyféle környezetben élni és mindig kicsit kívülről nézem azt a világot, ahol éppen élek.  Korábban sem volt idegen, de a 8ker+én program alatt ismertem meg és szerettem meg a 8. kerületet. Szeretek bolhapiacra és lomtalanításra járni, régi tárgyakat venni-találni és másra használni. Leginkább embereket, élettereiket és emberi helyzeteiket fotózom lelkesen. Sokszor aggódom és gondolkodom túl a dolgokat ahelyett, hogy cselekednék. 

Tóth Ridovics Máté

1986-ban születtem Budapesten és jelenleg is itt élek a 8. kerületben. Az érettségi és egy két éves fotóiskola elvégzése után fél évet töltöttem egy erdélyi faluban az első fotó projektem megvalósításával. Ezután voltam biciklis szendvicsfutár Londonban, a Mome fotó szakos hallgatója, 2009 óta pedig a Krétakörrel dolgozom. Fotósként fontosnak tartom az ehhez hasonló programokban való részvételt, egyrészt a demokrácia lehetőségeinek megértése, a csoportban való munka gyakorlása, és a saját szakmai fejlődésem miatt. Bővebben a munkáimról: www.tothridovicsmate.blog.hu