A programról

Program és módszer bemutatása

A 8ker + én egy gyerekeknek szóló fotós program, melynek célja, hogy a résztvevők a fénykép eszközével bemutassák saját magukat, környezetüket, és az őket aktuálisan foglalkoztató témákat. Ezt a módszert, mely Magyarországon még nemigen ismert, Photovoice-nak nevezik, és külföldön sok program valósult meg alapelvei mentén. Nincsen rögzített módszertana – a Photovoice mindig rugalmasan alkalmazkodik az adott közeghez. Az ilyen programok legfontosabb közös eleme, hogy a művészeti szerzőséget a koordinátorok átadják a résztvevőknek, és a művészetet használják eszközként arra, hogy a „hang nélküliek” képviselhessék önmagukat. Éppen ezért Photovoice programokat valamilyen szempontból marginalizált közösségekben igazán fontos megvalósítani, mert ezen közösségek tagjai a fotónak általában ábrázolt alanyai – ebben az esetben pedig ábrázoltból ábrázolóvá válnak. A mi programunknak ez a közege a külső 8. kerület, azon belül is a Magdolna negyed, mely Budapest egyik legproblematikusabbnak tekintett városrésze.

Fontos a program megvalósítása során végig nagyon reflektívnek maradni, és biztosítani, hogy a fotók valóban a résztvevők álláspontját, üzenetét hordozzák (azon túl, hogy praktikusan ők készítik a fotókat). Nagyon könnyű ugyanis olyan fotókat létrehozni, amik kiállítva ugyanazt az eltávolítást, „mi nézzük őket” viszonyt reprodukálják, mint egy szociofotó – egy ilyen eredmény viszont egyáltalán nem felelne meg az eredeti célkitűzéseknek, és kiszolgáltatná azok létrehozóit (különösen, ha – mint esetünkben – gyerekekről van szó). Éppen ezért a Photovoice során nem a dokumentarista jelleg a lényeg, hanem az, hogy a létrehozók azt tudják megmutatni, amire büszkék, hogy azt lássuk, amit ők szeretnének magukból megmutatni, és nem azt, ahogy mások szeretnék őket láttatni. Ez akár szimbolikus tartalmakat is megenged (melyek a mi programunkban is szerepet kaptak).

A Photovoice módszerétől három szinten várható eredmény:

1) Egyéni szinten az alkotás, a létrehozás élménye identitást erősít és reflexióra késztet – az elkészített képek pozitív visszacsatolást jelentenek létrehozójuknak.

2) Az együtt dolgozó csoportban párbeszéd indul el a képek nyomán – ez egyrészt saját magukkal, másrészt pedig környezetükkel kapcsolatos, és a csoportban dolgozás tanulási folyamatát is jelenti. Ezért fontos olyan elemekkel is kiegészíteni a fotózást, melyek a csoportkohéziót erősítik, és képessé teszik a résztvevőket arra, hogy kollektív módon megfogalmazzanak egy üzenetet. Ez az eszköz esetünkben a drámapedagógia volt; a csoportban való dolgozást pedig a demokráciára való nevelés terepének is tekintjük.

3) A program kifutása egy, a résztvevők képeiből rendezett kiállítás, mely egyrészt a tágabb közösségnek (tehát jelen esetben a 8. kerületi lakosoknak) szól, és a közösségen belül akar reflexiót generálni, másrészt pedig kifelé, a döntéshozókkal illetve a „kívülállókkal” kezd párbeszédet. Nagyon fontos, hogy a megvalósuló kiállítási anyag közösségtudatot és ne eltávolítást eredményezzen a látogatók és létrehozók között. A kiállításra kerülő fotók intimek abban az értelemben, hogy olyan tartalmakat mutatnak meg, amit egy kívülről érkező nem láthatna, illetve hogy létrehozóik nem művészek, akik tudatos módon exponálnák énjüket. Ezért mindenképpen célunk volt egy tiszteletet és elismerést kiváltó kiállítás létrehozása.

Célunk, hogy a 8. kerületi gyerekek megmutassák, hogy milyenek ők maguk, illetve milyen a 8. kerületi élet az ő szempontjukból. Nem az a cél, hogy a városrészre stigmaként ragadó véleményekre közvetlenül válaszoljunk és ezekkel vitatkozzunk, hanem hogy egy másik dimenzióban, másik beszédmódban – a benne élők szempontjából – nyissuk ki ezt a városrészt, és hogy az itt élő gyerekek autonóm egyénekként tudjanak megjelenni, ahelyett, hogy egy általuk esetleg fel sem vállalt csoportidentitást akasztanánk rájuk.

Csoport és helyszín

A csoport 10 és 14 éves kor közötti gyerekekből áll, akik mind 8. kerületi lakosok, többségük roma származású. A foglalkozás helyszíne a Kesztyűgyár Közösségi Ház, melynek célja a közösségépítés és a helyi identitás erősítése, illetve a Magdolna negyed lakóinak bevonása kulturális programokba. A gyerekek többsége a Kesztyűgyáron keresztül került a programba, néhányan az iskolai toborzásnak köszönhetően. A közösségi ház és a program lehetőséget ad arra, hogy a gyerekek iskola utáni délutáni szabadidejüket, hasznosan, közösségben töltsék.

Nyári tábor

A jelenleg zajló rendszeres foglalkozások előzménye egy nyáron megvalósított egyhetes tábor volt, melynek célja egyrészt a résztvevők magjának kialakítása, másrészt pedig a saját módszereink próbája volt. Ennek során közösen és egyénileg fotóztak a gyerekek, majd a Kesztyűgyárban berendezett sötétkamrában közösen lenagyítottuk a képeik egy részét. A tábor sikeres volt, és bár a hosszútávú célok tekintetében nem feltétlenül vitt előre, az egyértelművé vált, hogy a fotó, mint műfaj érdekli a gyerekeket, és hogy a Kesztyűgyár helyszíne maximálisan alkalmas a program megvalósítására.

A program felépítése:

Az első blokk az „ÉN” megfogalmazásáról és körbejárásáról szólt. A foglalkozás első alkalmai során a cél az egymásra odafigyelés és közös szabályok kialakítása, valamint a csoportkohézió megteremtése voltak, melyhez szabályjátékokat és helyzetgyakorlatokat használtunk.  Mielőtt a fotózást elkezdtük volna és a gyerekek otthoni fotós feladatokat kaptak volna, drámapedagógiai módszerekkel foglalkoztunk azzal, hogy ki milyen belső és külső tulajdonságokkal  rendelkezik, valamint milyen tevékenységeket szeret csinálni és hogyan viszonyul a többiekhez.

Ezután a közösen kialakított szempontok alapján azt a fotós feladatot kapták a gyerekek, hogy magukról és az általuk kedvelt tevékenységekről fotózzanak. A fotókat, azok elemzési szempontjait megbeszéltük és tematikusan bemutattuk egymásnak.

Ebben a blokkban megtanultunk a képekről mesélni, hogy mi minden mondhat el egy kép, mi mindent kiolvashatunk belőle. Ezután a képek történetté alakítása következett, kiscsoportokban képregényszerűen fotósorozatot csináltunk az általuk  fontosnak tartott témák alapján (barátság, hírességek, foci, kiközösítés) és ezzel gyakoroltuk azt a szemléletet, hogyan találunk a képek között összefüggést, azonosságokat.

Ezt a szakaszt egy plakátkészítéssel zártuk le, melynek célja annak kigondolása és elképzelése különböző művészeti eszközökkel (dráma, rajz, montázs, fotó) , hogyan szeretnék láttatni magukat a gyerekek és milyen tárgyat, helyszínt ,hangulatot választanak ehhez. Így közös munkával (a fotókat nem az adott résztvevő készítette, viszont ő tervezte meg) mindenkiről létrejött egy önarckép-plakát.

A következő hetekben különböző egyéni történetek felé léptünk tovább; a foglalkozások során továbbra is fontos eszköz maradt a drámapedagógia, melynek segítségével igyekeztünk feldolgozhatóvá, verbalizálhatóvá tenni bizonyos, a gyerekek számára fontos témákat (pl család, szabadság, félelem). A gyerekek ezekről és saját választott témáikról fotóztak részben önállóan, részben pedig közös fotózási alkalmak során.  A foglalkozás végén a környékre is igyekeztünk reflektálni, tűzfalakról, üres házfelületekről készült fotókra festették fel a gyerekek az üzeneteiket, és van, aki a kerületet bemutató plakátot is készített.

A projekt záró szakaszában a cél, hogy kialakuljon a csoportidentitás a foglalkozások, körbejárt témák és elkészített képek segítségével. Reményeink szerint a foglalkozás motivációt ad ahhoz a későbbiekben, hogy a gyerekek kifejezzék önmagukat (akár verbálisan, akár képeken keresztül), merjenek véleményt alkotni és fontosnak tartsák az őket körülvevő környezetet, illetve azt alakítani akarják.